Az ECO Humán Világ Alapítvány a hátrányos helyzetű felnőttek és gyermekek esélyegyenlőségéért létrehozott nonprofit szervezet, amely 2011-ben alakult az Észak-Magyarországi Régióban, mint civil szervezet, Bánrévei székhellyel. A céljaiban meghatározott tevékenységét az ország több hátrányos helyzetű térségében valósítja meg.
Az Alapítvány a közhasznú tevékenységeket a társadalom és az egyén közös érdekeinek kialakítása érdekében folytatja. Törekszik arra, hogy a hátrányos helyzetű felnőttek és gyerekek nevelését, oktatását, képességeik fejlesztését a jelenleginél magasabb színvonalon, esélyegyenlőségük mindenkori szem előtt tartásával tudja biztosítani.
Az Alapítvány a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy célzott kompetenciafejlesztéssel elősegítse a helyi közösségekben élők, elsősorban a hátrányos helyzetűek életminőségének javítását.
Ezeknek a projekteknek közvetlen célja, hogy csökkenjen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok elszigeteltsége, szegregációja, továbbá növekedjen általában a közszolgáltatásokhoz, ezen belül kiemelten az eszolgáltatásokhoz történő hozzáférés esélye, ezzel javuljon az infokommunikációs esélyegyenlőség. 2011 és 2015 között részt vett a „Romák társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának elősegítése mentori hálózat létrehozásával és fejlesztésével”, az első Tanoda típusú programok, illetve „A jászberényi Faiskola utcai szegregátum komplex telepprogramja” című TÁMOP projektek
megvalósításában.
Az Alapítvány jelenleg konzorciumi partnerként vesz részt az „Adj esélyt!” – társadalmi kohéziós programsorozat Jászkiséren”, a „Fiatalok közösségi szerepvállalásának erősítése Jászkiséren és
környékén”, a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Alattyánon” illetve a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Jánoshidán” című EFOP pályázatok sikeres megvalósításában.
Az ECO Humán Világ Alapítvány az alábbi főbb tevékenységeket végzi a pályázati projektek megvalósítása során:
– egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység,
– szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása,
– nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
– kulturális tevékenység,
– természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem
– gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet,
– hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése,
– a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal
kapcsolatos tevékenység,
– sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott
sporttevékenység kivételével,
– rehabilitációs foglalkoztatás,
– munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a
kapcsolódó szolgáltatások,
– euroatlanti integráció elősegítése.
A szervezet rövid távú céljai:
– A munkaerő kínálat fejlesztése a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedés segítése aktív
eszközökkel;
– A hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzetének javítása;
– A foglalkoztatás területi különbségeinek csökkentése és a mobilitás ösztönzése.
– A gyermekszegénység visszaszorítása, megelőzése;
– A hátrányos helyzetű iskoláskorú gyermekek, fiatalok tanulmányi eredményei, iskolai
előrehaladási esélyeinek javítása.
A szervezet hosszú távú céljai:
– A generációról generációra újratermelődő mélyszegénység, szociális problémák orvoslása
szemléletváltással;
– A célterületeken élők foglalkoztatási-, gyermekeik óvodáztatási arányának javítása;
– Az integrált környezetben élők befogadási hajlandóságának növelése, a hátrányos
megkülönböztetés csökkentése;
– A hátrányos helyzetűek szempontjából szükséges közszolgáltatások elérhetőségének
fenntartható javulása.
